Kipufogó dobok kiválasztása

A következőkben segítséget szeretnénk nyújtani a megfelelő kipufogó kiválasztásához egy kis technikatörténeti áttekintéssel, és néhány jó tanáccsal. Tesszük ezt azért, hogy változzon végre a szemléletmód az országban. Az hogy egy kipufogó hangos, az nem azt jelenti hogy jó is. Sőt!

Asi nevét megjegyezte a ralivilág

SS15 La serra d’Almos 1

Ez egy csöppnyi, és rövidke szakasz (4.11 km), de annál fontosabb mérföldkő mindannyiunk számára! Íme az eredmény és azonnal láthatóvá válik, hogy miért mondom ezt!

h i r d e t é s

Vezetéstechnikai alapok

Olyan egynapos tréninget mutatunk be, ahol a kezelhetőségét vizsgáljuk meg az autónak, féktávolságot mérünk vizes úton és csökkentett tapadású műgyantán (jég), utána fékezés közben manőverezünk, majd az alul- és túlkormányzottság eseteit nézzük meg, végül a precizitást, átgondoltságot segítő gyakorlatok következnek.

Aerodinamikai kiegészítők

Amikor tiporjuk a gépnek, az aerodinamika lehet a legjobb barátunk, és a legundokabb ellenségünk is. Az aerodinamikai szempontból nem túl körültekintően megtervezett kocsik esetén 80 km/h felett gyakran hallani erős szélzajt, érezni ahogy belekap a kasztniba egy-egy széllökés, kedvezőtlen viszonyok között nyúlik az adott sebesség elérésének időtartama...

Drift Edzőtábor Március 13-15

Apa kezdődik, apa kezdődik apa kezdődik, hogy pontosan mi is? Hát a drift sport történetének negyedik alkalommal megrendezésre kerülő és egyben évadnyitó edzőtábora kezdődik ! Márciusban ismét három napon keresztül kilinccsel előre közlekedést biztosítunk a RabócsiRing közkedvelt és európai szintű versenyeknek otthont adó aszfaltján.

Megalakult az E85-klub

Már több mint egy éve tervezem az E85-klub megalakítását. Eddig arra vártam hogy az érdeklődők száma elérje azt a tömeget amikor már érdemes vele foglalkozni. Mára elérkezett az idő, három nap alatt több mint 20-an jelentkeztek.

h i r d e t é s

Drift Majális 2010

AUTÓS-MOTOROS-DRIFT-MAJÁLIS ÉS TUNING FESZTIVÁL Kiállítás – Találkozó –Verseny 2010 – Május 01. Helyszín: Kecskemét Szent László körút - Mindszenti körút által határolt terület (Nagybani Zöldség piac a Gokart pálya mellett.) Ilyet még nem láttál!!!

Eurospeedway - Duplázott a Szenergy Team

Üdvözlöm a Prostreet olvasóit. Elnézést kérek, hogy ilyen későn jelentkezünk, de a hazaérkezés után a vizsgaidőszak szakadt a nyakunkba, és se éjjelünk se nappalunk. Olvashattatok róla, hogy elkészítettük az új autónkat. Teljesen elfogultan állítom, hogy sokkal jobb lett, mint az előző. A németországi verseny részleteiről szeretnék beszámolni.